2015. október 16., péntek

Túrókrokett



Hozzávalók

½ kg túró
3 tojás
50 g liszt
50 g zsemlemorzsa bele
zsemlemorzsa a panírozáshoz – amennyit felvesz
egy csipet só

Elkészítés

A hozzávalókat összekeverjük, kroketteket formázunk belőle, megforgatjuk zsemlemorzsában és bő olajban megsütjük. Akkor van kész, ha aranybarna színű

Cheesecake



Hozzávalók

Keksz alap:
1 csomag kemény háztartási keksz
1 csomag puha tejes háztartási keksz
1 csupor cukor
½ csupor olvasztott vaj
kb fél csupor tej

Sajtkrém:
összesen 1 kg túró, tejföl és sajt keverék kell legyen
ebben az 1 kg-ban benne lehet még: ricotta, mascarpone, philadelphia sajt, túrókrém, vajkrém
3 tojás
2 csomag vanília
⅔ csupor cukor
⅓ csupor liszt
2 kiskanál citromlé
1 kiskanál só

Elkészítés

A kekszeket összetörjük, összekavarjuk a cukorral és az olvasztott vajjal és összegyúrjuk. Annyi tej kell hozzá, hogy ha összenyomjuk, akkor összeálljon, de ne legyen túl puha. Ezzel a masszával kibéleljük egy kerek tortaforma alját és oldalát.

Elkészítjük a túrókrémet. Az 1 kg túrós-tejfölös-sajtos keveréket krémesre keverjük a tojás sárgájával, hozzáadjuk a ⅓ csupor lisztet, 2 csomag vaníliát, ⅓ csupor cukrot, 2 kiskanál citromlevet és 1 kiskanál sót. Külön felverjük a tojásfehérjét ⅓ csupor cukorral, majd óvatosan hozzáadjuk a túrós keverékhez, hogy ne nagyon törjön össze.

A masszát beleöntjük a kekszszel kibélelt sütőbe, majd 50 percig sütjük feles lángon (4es fokozat). Ha kész van, hagyjuk kihülni, majd betesszük a hűtőbe kb 3 órára. A lényeg, hogy jól ki legyen hűlve, összeálljon és vágható legyen.

Kijevi csirkemell



Hozzávalók
2 vékony, de nagy szelet  csirkemell
só, bors, delikát
kb 30-50 g mozzarella vagy Ementaler (a hús méretétől függően)
fokhagyma por
liszt, tojás és prézli a panírozáshoz
olaj a sütéshez

Elkészítés
2 vékony de nagy szelet csirkemellet kicsit kipotyolunk és sóval, borssal és delikáttal fűszerezünk.

A hússzeleteket kettőbe hajtjuk és közé tesszük a sajtot és a fokhagyma port. A sajtot meg lehet reszelni, de nem muszáj. A szeleteket kicsit megtűzzük fokpiszkálóval, hogy ne essenek szét miközben sütjük.

Liszttel, tojással és prézlivel panírozzuk, majd bő olajban jól megsütjük. Mivel vastgabb, mint a rántotthús, több idő kell neki. Meg lehet sütni lerben sütőpapíron vagy speciális hús sütőben. Evéskor a fogpiszkálót el kell távolítani :D


Nokedli



Hozzávalók

4 egész tojás
1 kiskanál só
kb 300 g liszt
kb 100 ml viz
kb 50 ml olaj

Elkészítés

Összegyúrjuk a tojást, a sót és a lisztet, adunk hozzá vizet, amennyi szükséges. Akkor van kész, ha a tészta elszakad mikor kanállal veszed ki a tálból.

Egy 3 literes fazakat ¾-ig megtöltünk vízzel és teszünk bele sót és kb 50 ml olajat. Mikor a víz felforrt, lehúzzuk és beleszaggatjuk a nokedlit. Ha a keményebb nokedlit szeretjük, szaggassuk bele deszkáról kanál vagy kés segítségével. Használhatunk nokedli szaggatót is, de ahhoz lágyabb tésztát kell készítsünk és a végeredmény is puhább lesz.

Mikor a nokedli a vízben van, újra felhúzzuk a lángot. Mikor a víz jól fő 1-2 percet a tésztával, az feljön a tetejére és akkor van kész.


Krumplis palacsinta



Hozzávalók


1 kg liszt és pótolni
1 kanál só
1 kanál cukor
3-4 kanál olaj
1 száraz élesztő
langyos víz amennyit felvesz
4-5 közepes krumpli ízlés szerint

Elkészítés

A lisztet összekeverjük az élesztővel, a sóval, cukorral és a 3-4 kanál olajjal. Lassan adagolunk hozzá vízet, amíg gyúrható lesz. Jól összegyúrjuk, majd kicsi adagokat veszünk belőle, hosszúkásra nyújtjuk, beletesszük a krumplipürét, újra megnyújtjuk és picit olajos serpenyőben megsütjük mindkét oldalát.
Ebből az adagból körülbelül 14 palacsinta jön ki.



Sajtos pogácsa



Hozzávalók

1 kg liszt
500 g margarin (vagy 250 g + 2 nagy kanál zsír)
3 kiskanál só
2 csomag élesztő
1 csomag sütőpor
½ pohár tej
½ pohár víz (amennyit felvesz)
1 tojás a tetejére
sajt a tetejére ízlés szerint

Elkészítés

A hozzávalókat jól össze kell gyúrni, amíg sima nem lesz és összeáll. Utána hagyd kelni körülbelül másfél órát. Ha megkelt, nyújtsd ki lisztes deszkán körülbelül 2 cm szélesre és kis pohár vagy forma segítségével vágd ki belőle a pogácsa formákat.

Tedd őket sütőpapíros tepsibe, kend meg tojással és szórj rá sajtot, majd tedd be a sütőbe. Süsd magas hőfokon. 20-30 perc alatt van kész.


Ebből az adagból körülbelül 3-4 tepsivel lesz, a tepsi méretétől függően.


Kfc fokhagymaszósz



Hozzávalók

Hellmans majonéz
tejföl
2 gerezd fokhagyma
1 kiskanál mustár
1 kiskanál ketchup
1 kiskanál cukor
só ízlés szerint

Elkészítés

Egy kicsi szószos tálba teszünk fele majonézt és fele tejfölt, a fokhagyma gerezdeket megpucoljuk, fokhagymanyomón áttörjük (vagy lereszeljük, nagyon apró darabokra vágjuk).

Beleteszünk minden mást és közben kóstoljuk. Ha úgy érezzük tehetünk ebből-abból többet-kevesebbet.

A szósz Kfc-s hús mellé való, de ízléstől függően mehet másféle ételekhez is.

Kfc husi



Hozzávalók

csirkemell
só, bors, paprika, delikát, fokhagymapor

Panír:
2 tojás
só, delikát
paprika por - opcionális
kicsi sör (kb 25%-a a tojásnak)

liszt
piros paprika
csípős paprika – opcionális

összmorzsolt egyszerű corn flakes
prézli - opcionális

Elkészítés

A csirkemellett felszeleteljük hosszúkásra, ahogy a Kfc-ben van. Sóval, borssal, piros paprikával, delikáttal és fokhagymaporral ízesítjük.
Ha van rá időnk, jó betenni tejbe egy éjszakára a hűtőbe, mert akkor omlósabb a hús.

Egy tányérban felverünk 2 tojást, teszünk bele egy kicsi sót, pirospaprika port (opcionális), delikátot és sört. A sör lehet bármilyen, ha csak erre vesszük akkor lehet a legolcsóbb is. Ettől a bunda ropogósabb lesz. Mindezt habosra verjük. Egy másik tényérba a lisztet tesszük paprika porral és pirospaprikával (ha csípósre szeretnénk), egy harmadikba pedig a kicsi darabokra összetört corn flakest. (Ne az a puffasztott sima Corn flakes legyen, hanem a keményebbik fajta – mint a képen). Ezt lehet keverni prézlivel, de nem szükséges.

A szeleteket belemártjuk lisztbe, tojásba és corn flakesbe, majd egy lapos tányérra tesszük. (Amikor mind megvan, a maradék corn flakes-et rá lehet önteni a húsra, hogy ott is befogja, ahol nem fogta be jól.)

Forró bő olajban kell aranysárgára sütni és szalmakrumplival és Kfc fokhagymaszósszal tálalni (lásd a Kfc fokhagymaszósz receptnél).

Tepsis krumpli



Hozzávalók

krumpli
só, bors, piros paprika, delikát
vaj
sajt - opcionális
tejföl – opcionális
kevés olaj

Elkészítés

A krumplit megpucoljuk, kozkákra vágjuk és sós vízben megfőzzük, mintha krumplipürét akarnánk csinálni.

Amíg a krumpli fő, sütőpapírt teszünk egy tepsibe, megkenjük vajjal és megszórjük kevés delikáttal és borssal.

Amikor a krumpli megfőtt, de nem túlságosan (ne törjön össze), leöntjük az egész levét és az előkészített tepsibe tesszük.

A tetejét sóval, borssal, delikáttal és piros paprikával enyhén megfűszerezzük. Ha tejföllel megkenjük, akkor belekeverhetjük ebbe a fűszereket vagy utána szórjuk meg velük. Ezután sajtot reszelünk rá és betesszük a sütőbe maximum lángra.

Akkor van kész, amikor a teteje kicsit megpirult.

Rántott hús csirkemellből



Hozzávalók

csirkemell
só, bors, piros paprika, delikát
tej
liszt
tojás
sör
prézli

Elkészítés

A csirkemellett minel szebb vékony szeletekre kell vágni, potyolhatunk rajta kicsit, ha szükséges. Ezután sóval és borssal fűszerezzük. Ha van rá időnk, jó betenni tejbe egy éjszakára a hűtőbe, mert akkor omlósabb a hús. Először a húsokat egy mélytányérba tesszük, majd annyi tejet öntünk rá, hogy ellepje.

Egy tányérba teszünk lisztet egy kiskanál pirospaprikával, egy másikba 2 tojást, nagyon keves delikátot és kb még 25% sört. Ezután kicsit felverjük. A harmadik tányárba prézli kerül. Sorba belemártjuk a hősokat a lisztbe, a tojásba, majd a prézlibe és egy lapos tányérra tesszük őket. Prézliből mindig sokkal több fogy, mint lisztből.


Mikor mind kész, nagy lángon, bő olajban sütjük, míg aranysárga lesz.

Pörkölt



Hozzávalók

disznó karaj vagy szűzérme (muschi) vagy csirkemell vagy csirkecomb
só, bors, delikát, piros paprika
kb. 4 evőkanál olaj
egy nagy hagyma
zöld, sárga, piros paprika
paradicsom vagy ketchup

Pörkölt alaplé
só, bors, delikát, paprika paszta (eltéve kicsi üvegben), Piros Arany

Elkészítés

A húst kisebb kockákra vágjuk. Sóval, borssal, delikáttal és piros paprika porral fűszerezzük.

Tegyünk egy kicsi edénybe 150 ml vizet, egy púpos evőkanál pirospaprika port, egy csapott evőkanál delikátot, egy púpos kiskanál sót, egy kiskanál borsot,  egy kiskanal paprika pasztát, egy kiskanál Piros Aranyat és egy kiskanál csípős paprikát ha pikánsan szeretjük.

A hagymát kicsi egyenletes kockákra vágjuk (vagy lereszeljük). 4 evőkanál olajat teszünk a serpenyő aljára, beletesszük a hagymát és addig sütjük, míg átlátszó lesz. Vigyázat, nem szabad megbarnuljon, mert akkor keserű lesz a hús. Amikor a hagyma üvegesre sült, beletesszük a húsokat és megforgatjuk benne. Mikor a hús alsó fele megfehéredett (de a teteje még nyers), ráöltjük az előkészített pörkölt alaplevet. Annyi vizet öntünk még a húsra, hogy ellepje.

A húshoz teszünk még egy-egy szeletet minden színű paprikából (vagy ami van otthon) és teszünk bele egy fél paradicsomot vagy egy kiskanál ketchupot. Nagy tüzön felfőzzük a vizet, majd ha már zubog, a serpenyőre tesszük a fedőt és a lángot lehúzzuk minimumra.

Néha megkavarjuk és ha lesült róla a víz és a hús még nem főtt meg, öntünk rá vizet és tovább főzzük. Azt hogy a hús mikor van kész, kóstolással teszteljük.

Barackos csirkemell avagy a „gesztenyés hús”

A barackos csirkemell évekig része volt a Thanksgivingre készített ételeknek. Nem nehéz elkészíteni, különleges gyümölcsös, fahájas íze pedig tökéletesen illik egy különleges étkezéshez. A gesztenyés hús nevet egy barátunk adta neki, mert elmondása szerint gesztenye ízű.



Hozzávalók

csirkemell
só, bors
pici olaj – ha serpenyőben sütjük
barack befőtt
fahéj


Elkészítés

A csirkemellett minel szebb vékony szeletekre kell vágni, potyolhatunk rajta kicsit, ha szükséges. Ezután sóval és borssal fűszerezzük.

A barackok előkészítjük. Tehetünk több vagy kevesebb barackot is rá, egy felet, vagy szeleteket, attól függően, hogy hogy szeretjük. A barackok mindkét oldalára teszünk egy kicsi fahéjat (arra is, ami a húsra jön).

A húst meg lehet sütni serpenyőben is és tepsiben is.

Ha serpenyőben sütjük akkor kicsi olajat teszünk bele, épp csak, hogy nedves legyen. Ha a húsnak mindkét oldala megsült, rátesszük a barackot és önthetünk rá egy kicsi baracklevet, majd fedő alatt alacsony lángon pároljuk.

Ha tepsiben készítjük, akkor sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a húst és hagyjuk addig sűlni, míg kész van. Néha meg kell locsolni a barack levével és mikor kifehérdett mindkét oldala, rátesszük a barackot és hagyjuk még kicsit a sütőben.

Frissen kell fogyasztani, mert idővel kiszárad.

Friss zöldségsaláta csirkemellel

Egészséges és nagyon finom, a friss zöldségsaláta csirkemellel tökéletes választás akár egy könnyű ebédhez vagy vacsorához.



Hozzávalók

paradicsom
hagyma
uborka
feta sajt vagy füstölt sajt, emmentaler és kenősajt
só, oregáno
olíva olaj
csirkemell
só, bors, delikát, piros paprika
barbeque fűszer vagy fokhagymapor
kicsi olaj

Elkészítés

Először a salátát készítjük el, amit mélytányérba teszünk. A paradicsomot cikkekre vágjuk, a tányérba rakjuk és megsózzuk. A hagymát szeletekre vágjuk és a paradicsomra tesszük, majd azt is megsózzuk. Az uborkát kockákra vágjuk, a hagymára tesszük és megsózzuk, ha a saláta több, mint fél órát áll készen, akkor figyeljünk, hogy az uborka ne nagyon érintkezzen a paradicsommal, mert akkor a paradicsom veszít az ízéből.

A sajtokat kicsi kockákra vágjuk, majd vegyesen rászórjuk a salátára. Az egészet jól megszórjuk oreganoval és nagyon kevés olivaolajjal meglocsoljuk.

A húst kicsi darabokra vágjuk és sóval, borssal, delikáttal, piros paprikával és barbeque fűszerrel vagy fokhagymaporral befűszerezzük.

Kevés olajat teszünk a serpenyőbe, és a húst megpirítjuk benne. Amikor kész, a salátára tesszük és jóízűen elfogyasztjuk. :D

Fokhagymás hirtelensült

A fokhagymás hirtelensült sokféle körettel megy, de ami engem illet, én mindig hasábburgonyával szeretem enni - talán azért is, mert nagyon szeretek mindent, ami krumpli :)



Hozzávalók

disznókaraj vagy csirkemell
só, bors, piros őröltpaprika, delikát, fokhagyma
Kotányi grill fűszer vagy barbeque, fokhagymapor - opcionális
kevés olaj

Fokhagymás páclé:
egy pohár víz és pótolni
1 púpos evőkanál pirospaprika
2 nagy gerezd fokhagyma összetörve

Elkészítés
 
Előkészítjük a páclevet.

A húst vékony szeletekre vágjuk és kipotyoljuk (a csirkét nem muszáj). Mindkét oldalát jól befűszerezzük sóval, borssal, piros paprikával és delikáttal. Természetesen tehetünk rá grill vagy barbeque fűszert is vagy fokhagymaport, de nem feltétlenül szükséges.

Fedeles serpenyőre lesz szükségünk. A serpenyő aljára öntünk egy nagyon kicsi olajat (épp csak, hogy legyen benne valami) és azon sütjük a hús mindkét oldalát annyire, hogy átsüljön és ne legyen a közepe nyers. Ha több, mint 2 szelet hús sütünk, a már kész húsokat kivesszük egy tányérba, amíg mindegyik hús megsül.

Amikor mindegyik hús kész szépen elrendezzük a tepsiben, akár egymásra is tehetjük ha nem fér máshogy, majd felöntjük a fokhagymás páclével, majd öntünk még rá annyi vizet, hogy a húsokat ellepje.

Lefedjük és alacsony tüzön sütjük tovább legalább fél órát vagy akár egy órát is. A páclevet állandóan kell figyelni, ha kevés van már benne és még nem esszük, kell még rá önteni vizet.

Frissen kell megenni, mert ha áll kiszárad. Ha valahova szállítjuk, páclével együtt tegyük és abban melegítsük.

Francia saláta

Klasszikus és egyszerű, de bármilyen asztalt feldob, mert könnyű, finom és szép színes - én legalábbis igyekszem a francia salátát mindig színesre készíteni.



Hozzávalók

húsleves zöldségek: répa, petrezselyem, karalábé – opcionális
borsó, kukorica vagy savanyú uborka
Hellmans original majonéz vagy házi készítésű


Elkészítés

A zöldségeket kb borsó/kukorica nagyságú kockákra vágjuk, majd óvatosan összekeverjük.

Hozzákeverünk a Hellmans majonézból is annyit, hogy ne legyen se száraz se lucsogós.

Díszíthetjük ízlés szerint.

Megjegyés

Amennyiben a saláta szülinapon vagy valamilyen hosszab étkezésen van feltálalva ne hagyjuk kint 1-2 óránál tovább, mert megromlhat, annál inkább ha házi majonézt teszünk bele.

Csirkemelles shaorma

Vannak olyan napok, amikor szívesen ennék valami egyszerűen elkészíthető zöldséges ételt, akkor a csirkemelles shaorma jó választásnak tűnik. 



Hozzávalók
4 shaorma lap

Töltelék
200-250 gr csirkemell (körülbelül egy fél melle)
1-2 közepes nagyságú burgonya
1 paradicsom
nyers vagy savanyú uborka
kukorica ízlés szerint
nyers káposzta (amennyi a képen hiányzik az egész káposztából)
só, bors, hús fűszerek
kevés hagyma csak fűszerezzük vele - opcionális

Shaorma szósz
1 kávéspohár majonéz
1 kanál ketchup
½ kávéspohár tejföl
2 kiskanál csombor
1 nagy gerezd fokhagyma nagyon apróra vágva – opcionális

Elkészítés
A húst megsütjük, mint a csirkemelles salátánál, sütünk szalmakrumplit és eközben feldaraboljuk a zöldségeket és elkészítjük a szószt. A hagyma a töltelékben és a fokhagyma a szószban opcionális szociális okoból.

Ha minden elő van készítve serpenyőben vagy mikróban 10 másodpercig melegítjük a shaorma lapot (serpenyőben mindkét oldalát, szóval összesen 20 másodpercet). Ha többet melegszik, törékennyé válhat vagy megsül.

A shaorma lapot bekenjük a szósszal, a felső részére hosszúkásan beletesszük a hús és a krumpli negyedét, újból csorgatunk rá egy kis szószt, majd a zöldségeket és megint mehet rá szósz. Aki szereti a ketchupot tehet még rá azt is pluszba.

A shaorma alsó ⅓-át vagy ¼ -ét felhajtjuk a töltelékre, majd a két oldalát is. Így könnyebb enni és kevesebb az esély rá, hogy kicsorog a szósz és a töltelék belőle. De azért tányérral ajánlatos enni.

Gesztenyés palacsinta

Nagyon szeretem a gesztenyét, bármilyen formában, így nem csoda, hogy a gesztenyés palacsinta is az egyik kedvencem. Őszi estéken különösen jó desszert választás.



Hozzávalók

10 palacsinta
2 kocka gesztenyepüré
½ liter tejszín
csokireszelék vagy csokiöntet a rdíszítéshez

Elkészítés

Egy edényben mixerrel felverjük a fél liter tejszínt, egy másikban pedig mixerrel összetörjük a gesztenyepürét.
A felvert tejszínből keveset meghagyunk díszítésnek, a többit pedig az összetört gesztenyepüréhez adjuk és jól összekeverjük. A tejszín adag ízléstől függ, de az arany legalább fele-fele kell legyen, különben a massza túl száraz és erős lesz.

A gesztenyés masszát a palacsinta közepére tesszük, majd feltekerjük. Ha valaki nagyon szereti a csokiöntetet, a palacsintába is lehet tenni egy keveset.

Miután feltekertük a maradék tejszínnel és csokiöntettel vagy csokidarabkákkal díszítjük.

Pudingos palacsinta

Ami engem illet, nem vagyok nagy palacsintaszerető, de ezt a változatát nagyon szeretem. Ha van időm, szivesen elkészítem és néha fagyival tálalom.



1 puding (csoki vagy gyümölcs)
5 kanál cukor
½  l tej
tejszinhab
gyümölcs ízlés szerint


Megsütjük a palacsintákat, majd elkészítjük a pudingot a tasakon előírtak szerint. A még meleg pudingot vastagon szétkenjük a palacsintán, majd feltekerjük és hagyjuk kihűlni. Ha gyümölcsöt is szeretnénk bele tenni, azt a puding előtt tesszük a palacsintára. Tejszínhabbal díszítjük.


Könnyű és finom palacsintatészta

A palacsintát sokféle képpen fel lehet használni, akár desszertként, akár húsos változatban. Ez egy egyszerű recept, amit bárki el tud készíteni, attól függetlenül, hogy hol áll a konyhatündérség lépcsőjén.



Hozzávalók 10 palacsintához

1 tojás
10 nagy kanál liszt
1 csapott kanál cukor
fél kiskanál só
tej szükség szerint
2-3 kanál olaj

Elkészítés

Mixerhez használható edénybe tesszük a tojást, a cukrot, a lisztet és a sót. Dagasztó villával csomómentesre keverjük (ha nincs dagaszó villája a mixernek jó a sima villa is). Lassan adagoljuk hozzá a tejet, amíg jó híg lesz. A massza miközben áll még keményszik kicsit, lehet később kell még bele egy pici tej, vagy csinálhatjuk startból jó hígra.

A masszába teszünk 2-3 kanál olajat így a tepsit nem kell megkenni, pont annyi olaj lesz benne, amennyi szükséges. Egy merítőkanálnyi olajat teszünk a tepsibe, majd jól szétcsorgatjuk. Ha az egyik oldala megsült óvatosan megfordítjuk és megsütjük a másik oldalát is.


Almás süti

Az almás süti egy nagyon egyszerűen elkészíthető recept, és mindenki odáig van érte. Különösen jól jön ha nagyon sok alma ránk van maradva vagy ha hirtelen kell vendegéknek valami ínycsiklandozó desszertet készíteni.



Hozzávalók

2 csésze cukor
4 tojás
1 kiskanál sütőpor
1 kiskanál fahéj
0,8-1 kg reszelt alma
2 ½ csésze liszt

Elkészítés

Összekeverjük a cukrot, a tojást, a sütőport és a fahéjat.

Az almát megpucoljuk és lereszeljük. Majd belekeverjük az eddigi masszába. A lisztet lemérjük, leszitáljuk és hozzá keverjük az eddigiekhez.

Sütőpapírral bélelt tepsiben sütjük 45-60 percet kozepes lángon.

Ha a széle kezd más színű lenni, akkor kész. Nem használható a fogpiszkálóteszt, mivel az alma ragad akkor is ha a süti már kész.

A tetejére lehet tenni csoki- vagy mogyorókrémet, de a legfinomabb talán fagyival.

Piskótatekercs

A piskótatekercs a piskóta egy egyszerű, de mégis nagyszerű változata, amiven feldobhatunk bármilyen klasszikus receptet. 



A piskótatekercshez a piskóta teljesen úgy készül, mint a piskótalaphoz.

Annyi a különbség, hogy miután kivesszük a piskótát és letesszük az asztalra (vagy munkafelületre) sütőpapírral együtt feltekerjük (a hosszabbik oldalát tekerjük, így a rövidebb oldala lesz a tekercs hossza). 

Mikor a piskóta kihült, óvatosan kibontjuk, de nem tekerjük ki teljesen laposra, picit belisztezzük a nem sütőpapíros felületét, hogy ne ragadjon össze, majd óvatosan leszedjük róla a sütőpapírt. Utána azzal töltjük meg amivel szeretnénk: puding, különbőző tortakrémek, gesztenyekrém, lekvár, csokiszósz, lehet bele tenni gyümölcsöt is. Kívül szintén bekenhetjük valamilyen krémmel, de üresen is lehet hagyni. Amennyiben nem fordítunk különüsebb figyelmet a kidekorálására, tálalhatjuk egyenesen karikákra vágva kistányéron. 

Kakaós piskóta a csokikedvelőknek

A kakós piskóta tökéletes választás azoknak, akik szeretik a csupa csokis édességeket, de azoknak is - mint jómagam - akik nincsenek feltétlenül odáig értük, de szeretnének újítani egy klasszikus fehér piskótás tortán. Azok kombinálhatják valamilyen fehér vagy gyümölcsös krémmel, vagy akár több piskóta réteg esetén lehet variálni fehér piskótával, mint az Ellenállhatatlan csupa gyümölcsös szülinapi torta esetében.



Hozzávalók

5 egész tojas + 1 kanál víz
6 kanál cukor
5 kanál liszt + 1 kanál főzőkakaó
késhegynyi sütőpor


Elkészítés

A kakós piskóta ugyanúgy készül, mint a rendes piskóta azzal a különbséggel, hogy egy kanál lisztet helyettesítünk egy kanál főzőkakó porral. A főző kakaó erősebb, mint az kakóitalokhoz szükségesek, így azzal nem helyettesíthető.

Az elkészítéskor jó, ha a lisztet keverjük először a tésztába, és utoljára a kakaót.


Kicsit nehezebb megállapítani mikor van kész a piskóta, mivel barna színe van, de 20 perc egészen biztosan elég neki és megnézhetjük fogpiszkálóval is.

Pehelykönnyű piskóta

Igaz, feltettem már egy torta receptet, amiben részleteztem a piskóták elkészítését, de gondoltam amennyiben valakit csak a piskóta érdekel, jobb szeretné ilyen formátumban olvasni.



Hozzávalók

5 egész tojas + 1 kanál víz
6 kanál cukor
6 kanál liszt
késhegynyi sütőpor
*A lisztet púpozottabban mérjuk, mint a cukrot, mert a cukor nehezebb. A piskotához a liszt és a cukor körülbelül azonos súlyú kell legyen.

Elkészítés

A tortaformát kibéleljük sütőpapírral vagy kikenjük zsíradékkal. Ha zsiradékot használunk, tegyük be a formát használatig a hűtőbe, különben leolvad róla. Ha sütőpapírt használunk figyeljünk oda, hogy amennyire lehet kövesse a tortaforma vonalát, különben nem lesz szép formájú a piskóta.

A tojásokat szétválasztjuk és 2 különböző edénybe tesszük. Legyen mindkét edény mixerelésre alkalmas.

Amikor szét van választva az 5 tojás, a tojásfehérjéhez teszünk egy kanál hideg csapvizet, és 6 csapott kanál cukrot. A tojássárgájához pedig egy késhegynyi tegyünk sütőport.

A tojásfehérjét addig verjük mixerrel gyors fokozaton, amíg fényes és elég kemény lesz.

Ezután verjük 1-2 percig a tojássárgáját is, majd hozzáöntjük a fehérjéhez. Ha fel van verve, a fehérje nem esik tőle össze.

Összekeverjük mixerrel a tojásfehérjét a tojássárgájával, amíg nagyjából kemény lesz (kb 3-5 perc mixertől függően). Tojássárgájával már nem lesz olyan kemény, mint csak a fehérje magában, de minél habosabb, keményebb, annál jobb lesz a piskóta. Ha ez megvan, a mixert el lehet tenni, mert nem lesz rá több szükség.

Begyújtjuk a sütőt és hagyjuk maximális fokozaton melegedni, amíg befejezzük a piskótatésztát.

6 kanál lisztet kimérünk szitába, leszitáljuk. A kanál liszt kicsit púposabb kell legyen, mint a cukor, de azért nem kell nagyon púpos se legyen. Fontos, hogy a lisztet szitálás előtt kell lemérni, mert utána fellazul és kisebb mennyiség megy egy kanálba, így nem lesz elég kemény a piskóta.

Fakanállal nagyon úvatosan kell dolgozzunk. Körülbelül fél kanál lisztet óvatosan rászórunk az összemixerelt tojásfehérje-sárgája keverékre, majd fakanállal óvatosan kavarjuk, hogy ne maradjon csomós, de ne is törjük össze a masszát. A fakanállal csak egy irányba szabad kavarni. Ezt addig folytatjuk, míg az egész leszitált 6 kanál liszt elfogyott.

A masszát beleöntjük az előkészített tepsibe, majd betesszük a sütőbe. Maximális fokozaton sütjük egészen addig, amíg felnő a piskóta, majd lehúzzuk a sütőt alacsony fokozatra.

A piskóta körülbelül 15 perc alatt sül meg, ha a széle kezd más színű lenni, akkor kész van. A biztonság kedvéért beleszúthatunk egy fogpiszkálót és ha nem ragad rá piskóta, akkor biztosan kész van. A sütőt nem szabad nyitogatni, mert a kinti beáramló hideg levegőtől összeesik a piskóta.

Ha a sütő zsiradékkal volt kikenve, akkor a piskótat kivevés után azonnal ki kell borítani lisztezett deszkára, majd megfordítani. Ha sütőpapírt használtunk, benne lehet hagyni a tepsiben vagy kiszedni sütőpapírostól amennyiben a tepsit kell még használjuk. A sütőpapír könnyebben lejön ha kicsit áll.

Megjegyzés

Az eredeti recepben 6 tojás van és nincs víz, de úgy keményebb a piskóta. Igazából lehet tenni bele 2 kanál vizet is a még könnyebb piskótáért, és akkor csak 4 tojás kell bele.


Ha vastagabb piskótára van szükség, lehet készíteni, 7-8 vagy akár 10 tojásból is, csak kell vigyázni, hogy megmaradjon az arány: mindenből ugyanannyi kell. Például 7 tojáshoz (vagy 5 tojás+2 kanál víz, 6 tojás+1 kanál víz), 7 kanál cukor és 7 kanál liszt kell. Viszont a vastagabb piskóta nehezebben sül át (pl 10 tojásból).